Miért is?

A régi tagállamokban az Európai K+F keretprogramok meglehetősen népszerűek. Ennek megfelelően a hatodik és hetedik K+F keretprogramokban (FP6, FP7) a források több mint 90 százalékát a régi tagállamok nyerték el. A 12 "új" tagállam immár egy évtizede küszködik a felzárkózással. Pedig kizárólag rajtuk, rajtunk múlik! Mind az Európai Bizottság, mind a régi tagállamok sokat tesznek azért, hogy segítsék szövetségeseiket. A háló tehát megvan. Ideje megtanulni halászni.
Részletek - EU Források

A feladat persze nem egyszerű. Az európai szintű K+F célokat meghirdető éves munkaprogramokat a kontinens legjobb szakemberei hónapokig készítik elő. Ezért kulcskérdés a folyamat nyomon követése, a munkaprogramok és szabályok alapos megértése.

Az elszánt pályázók számára hónapokig tart a projektjavaslatok előkészítése (partnerkeresés, kompetenciák illesztése, koncepció, munkaterv és projektfinanszírozás kidolgozása). Ugyanakkor a siker nem garantált; csakis a legjobb projektterveknek van esélye arra, hogy sok százezer vagy több millió euró támogatáshoz jussanak.
Részletek - Pályázat

Minden érvényes projektjavaslatot legalább három, különböző országokból érkező és az Európai Bizottságtól, valamint az érintett vállalkozásoktól független szakember bírál el zárt rendszerben, szigorú összeférhetetlenségi és titoktartási szabályok és konzekvens pontozási kritériumok szerint. Részrehajlásnak, "lobbizásnak" nincs esélye. Az elbírálási rendszer minden eleme nyilvános, csak jól meg kell érteni.
Részletek - Elbírálás

Ezen független szakemberek egyikeként szeretném tapasztalataimat megosztani azokkal, akik komolyan veszik a kihívást. Fontos megérteni: az igazi kihívás nem egyszerűen a jelentős összegek megszerzése. Ennél is fontosabb a bekapcsolódás az európai szintű, akadémiai és ipari K+F rendszerbe, a szakma legjobbjainak megismerése, a legújabb ismeretek megszerzése, vagyis: a versenyképesség növelése. Ehhez kínálok szakmai tanácsadást, előzetes konzultációt, projektterv bírálatot, projektterv összeállítást. Web-oldalaimon a kezdeti gondolkodást segítő információkat és sok tanácsot adok, de nem lehet célom a teljes pályázati rendszer részletes bemutatása. Ám szívesen állok rendelkezésre bevezető konzultációra is.

"A legnagyobb veszély nem az, ha túl magasra tesszük a mércét és nem érjük el, hanem az, ha túl alacsonyra és elérjük."
Michelangelo

(Megjegyzés:
Ez a webhely nem az Európai Bizottság hivatalos dokumentuma!)